Meghalt egy dél-koreai munkás az iváncsai akkumulátorgyár építkezésén
Egy héten belül ez a második halálos baleset a telepen.
Egy héten belül ez a második halálos baleset a telepen.
Egyelőre nem tudni semmit a halálos baleset körülményeiről.
A rendőrség szerint az autós eddig tisztázatlan ok miatt nem az út vonalvezetésének megfelelően kanyarodott fel a hídra, lecsúszott a gátról, és elmerült a vízben.
A gyerek nagymamája a helyszínen halt meg, az unoka nem sokkal később a kórházban.
Szerelés közben lefordulhatott a kocsi az emelőről.
A krematóriumnál gyülekezők arra vártak, hogy másnap bejuthassanak az épületbe.
Hét embert szállított az autó.
A két helikopter az ausztráliai Sea World turistalátványosságot mutatta meg az utasoknak. Az egyik gépen négyen meghaltak, a másikról többen, köztük egy kisfiú is súlyos állapotban került kórházba.
A Dallasból érkező repülőgép egyik hajtóműve okozhatta a balesetet.
Az idős férfi sem az előjelző táblákat, sem a villogó sárga fényt nem vette figyelembe. Egy 24 éves nő belehalat a sérüléseibe.
Egy InterCity ütötte el a nőt, bővebb részleteket nem közöltek. Késésekre kell számítani a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon.
A rendőrség szerint két autó és egy motorkerékpár ütközött.
Súlyos baleset történt péntek délután egy görög turistabusszal a román fővárosban. Egy ember meghalt és többen megsérültek, amikor a busz nekiütközött egy magassági korlátnak.
Az útszakaszt a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták.
Az ügyben embercsempészés bűntette és halálos közúti baleset okozása miatt nyomoz a rendőrség.
Az autóversenyzőként is ismert Ken Block 55 éves volt.